Prológus

Attól féltem, hogy ha négy évig azt csinálom, amit mások mondanak, a végén úgy jövök ki a színiakadémiáról, mint egy Toyota a futószalagról - beszabályozva, akár egy robot

Heath Ledger

Az emberek egyenesen előre nézve, homályos tekintettel siettek végig az utcákon. A szemek szinte halottak voltak, élettelenek, egyedül az ide-oda rebbenő tekintetek árulták el azt, hogy nem robotokról van szó. A sápadt arcok mindenütt ott voltak, de ez Wendy Silveren kívül senkit sem zavart. A lány különböző helyeken tűnt fel a városban az összes többihez képest színesnek tűnő hajkoronájával, de senki nem vette észre. Mindenki előre meredve bámult ki a fejéből, míg Wendy ide-oda rohangált. Meg akarta tudni, hogy miért ő az egyetlen, akit érdekel valami. Kíváncsi volt rá, hogy ő miért annyira más mint mindenki a világon. *Ferrum hiába volt népes, az emberek többsége semmi zajt nem csapott. A csend láthatatlan lepedőként takart be mindent és mindenkit.

Minden embernek hasonlóan szögletes arcvonásai voltak, acél szürke szemük kissé szűk vágása pedig szinte teljesen egyformának tűnt. Csak Wendy volt más. Hatalmas, smaragdzöld szemei élénken és érdeklődően csillogtak, arcvonásai sokkalta lágyabbak voltak mint bárki másnak. Wendy felsóhajtott. A magány érzése körbeölelte a lelkét miközben a szinte ugyan olyan arcokra nézett. Most először kívánta azt, hogy bár ő is olyan lenne mint a többiek.

Az Oktatók egy kisebb csoportja gúnyos mosollyal figyelte a szomorú lány arcát az egyik térfigyelő kamerán keresztül. A kamerák mindenütt ott voltak a városban, de már nagyon, nagyon régóta nem volt szükség arra, hogy használják is őket. És most itt volt Ő. Összezavaróan más kinézetével, hihetetlenül különféle gondolkodásmódjával. A Vezetők soha nem észlelek még ekkora veszélyt Ferrumban. A lány megszületése olyan lavinát indíthat el, amit még ők sem képesek megakadályozni. Az emberek ébredése rettenetes szörnyűségeket is hordozhat magával...

*Ferrum - város neve = latiunul: Vas